ÖKOINDUSTRIA 2015

Az ÖKOINDUSTRIA szakkiállítások kivételes lehetőséget nyújtanak az innovatív környezetvédelmi technológiák és szolgáltatások bemutatására, továbbá fórumot biztosítanak az információcserére, technológia transzferre, és szakmai együttműködésekre. Millenáris. Hall B. Budapest Kis Rókus utca 16 20

Az ÖKOINDUSTRIA 2015 tematikája magába foglalja a megújuló energia, az energiahatékonyság, az ökoépítészet, a klímavédelem, a hulladék, a másodnyersanyagok, a hulladékból készült termékek, a vízvédelem, talajvédelem, a biotechnológiák, a levegővédelem, valamint a zaj és rezgésvédelem területét.

 

Előző, ÖKOINDUSTRIA 2013 kiállításunk 3 napja alatt 105 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait 5600 látogató számára. A kiállítás középpontjában a külkapcsolatok építése állt, így a magyar kiállítók mellett szerb, lengyel, német, koreai, osztrák kiállítók és látogatóként cseh, indiai, lengyel, kameruni, moldáv, portugál, román és szlovák delegációk is részt vettek. 

A szakkiállítás mellett 10 konferenciára, és számtalan egyéb szakmai kísérőrendezvényre került sor. A kísérőrendezvények sorát gyarapította egy nemzetközi üzletember találkozó is, melyen 7 ország 44 cége képviseltette magát.


Reméljük 2015-ben is számíthatunk megtisztelő részvételére! 

okoindustria abra500